tokiohotel-love
>>Bejelentkezés<<
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
>>Te menüd<<
 
>>Interjúk<<
 
>>Tom Kaulitz<<
 
[TH - A siker megváltoztatta őket (Bravo)]

Tokio Hotel-A siker teljesen megváltoztatta őket!

 

Suli: A többi tinédzserhez hasonlóan a TH tagjai is iskolába járnak. Mivel fél napjukat a suliban töltik, ott éri őket a legtöbb hatás, kapnak hideget is, meleget is.”Naplról napra több ember vár minket a bejáratnál.És persze fanok mellett megjelennek azok is, akik gyűlölnek minket. A zenekari elfoglaltság miatt gyakran kocsival jönnek értünk néhány testőrrel, ilyenkor halljuk a legdurvább beszólásokat, mint például:Kis köcsögök!Óvodások!Húzzatok haza!”-meséli Tom-„De még ennél is van durvább:egyeseik I Will Kill Bill feliratú pólóban flangálnak.-mondja Bill. (I Will Kill Bill-Kicsinálom Billt)

Az ikrekre már korábban is pikkelt a diri, és mióta híresek lettek, a helyzet csak romlott. Azért vannak kivételek is. Gustavval például egy-két tanár kedvesebben viselkedik, sőt, néha autogrammot is kérnek tőle. Ennek ellenére a csapat dobosa tart attól, hogy előbb-utóbb naki is a fejéhez vágnak valamit, persze csak képletesen. A banda rangidőse, Georg ebből a szempontból szerencsésnek mondhatja magát:”Velem nem szoktak kötekedni, bár néha nekem is feltesznek hülye kérdéseket. Múltkor megkérdezte valaki, hogy akkor én most sztár vagyok? De ezzel nem foglalkozom. Tudom, ki őszinte velem, és ez a lényeg!”-így a basszer.

 

Barátok: A srácok tudják, a népszerűséggel sajnos az is együtt jár, hogy ezentűl kevesebb igaz barátjuk lesz, viszont annál több érdekember és ellenség sertepertél majd körülöttük. Utóbbiak pedig nem válogatnak az eszközökben. A neten már nem egy „Anti TH” oldal jelent meg, ahol durván osztják őket. Az oldalak többségét általában törlik, ám azt már nem könnyen törlik ki az agyukból, ha elveszítenek egy közeli barátot.”Szerencsére a barátaink, akik kitartanak mellettünk, sokszor dícsérnek minket, és még örülni is tudnak a sikereinknek!”-lelkendezik Gustav. Bill azonban kifakad:”Akik csak érdekből akarnak velünk lenni, azok hamar lelepleződnek. Tisztában vagyunk azzal,  hogy mindig lesznek irigyeink, de az már totál idegesítő, amikor valaki bekeményít, hogy szétüti az arcomat, mert bejövök a barátnőének!”

 

Család: Szerencsére mind a négyen számíthatnak a családjukra. Azt mondják, ha ez nem így lenne, akkor már rég feladták volna. Az ikreknek az édesanyjuk a legfontosabb, és mostanában ugyan keveset találkoznak, bármit elpanaszolhatnak neki. A másik fontos támaszuk a mostohaapjuk, aki annak idején rávette őket, hogy foglalkozzanak komolyan a zenéléssel. Legtöbbször Georg is a mamájához fordul, ha problémája akad, míg Gustav a nővéréhez, Franziskának önti ki a lelkét. A srácok gyakran hangoztatják, a családjuk abbak is segít nekik, hogy ne szálljanak el maguktól. „Anyu biztos megmondaná, ha észrevenné, hogy rossz irányba változunk. De eddig  nem történt ilyesmi!”-mondja Bill

 
>>Vekker<<
 
>>Naptár<<
2024. November
HKSCPSV
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
<<   >>
 
>>Extrák<<
 
>>Dalszövegek<<
 
>>Bill Kaulitz<<
 
>>Tom Kaulitz<<
 
>>Gustav Schäfer<<
 
>>Georg Listing<<
 
[Bill Kaulitz]
 

Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!